Halandó szerelem

Tartalom: Sokan mondják, hogy a szerelmükért bármit megtennének, de csak kevesen kerülnek olyan helyzetbe, hogy ezt bizonyítaniuk kell. Sarahnak azonban valóban túl kell lépnie minden határon, de még így sem lehet biztos a sikerben.
Zene: Sonata Arctica – Replica
Zene felhasználása: Maga az alapsztori, akkor született meg, mikor még nem volt lefordítva a zene. A szövegért ezer köszönet, de nem sikerült beleszuszakolnom. Engem a dal hangulata, a belőle áradó szomorúság, erő, csalódott kitartás fogott meg, vagyis én ezeket éreztem ki. Hogy ez megfelel-e a zsűrinek, azt majd ők eldöntik.
Ajánlás: Engelnek, minden hátsó cél, szándék nélkül, mert már egy-két hónapja ígérgetem neki. A verseny csupán motivációt jelentett, hogy végre legépeljem. Nem lekenyerezés, és én fogok a legjobban megsértődni, ha valaki annak veszi.

Sarah csalódottan elfordult, tenyerét nekitámasztotta az ablaknak, homlokát a hűvös üveghez koccantotta. Csalódott, keserű könnyek szöktek a szemébe, torka összeszorult, bár kiabálni akart. A szavak megakadtak benne, egymásba kapaszkodva lengtek a hangszálain, de képtelen volt kimondani őket. Ha sikerült volna világgá kiáltania, akkor elfogadta volna.
És pont ezt akarta a legkevésbé.
Elfogadni, megérteni, netalántán megbocsátania annak, aki eddig mindent jelentett a számára. Még most is, ahogy koponyájában rezonáltak az ablakokhoz csapódó esőcseppek és keskeny repedéseket vájtak a szívében, szerette Arelht.
Ugyan felpofozta volna, esetleg néhány sértő szót vágott volna a fejéhez és páros lábbal rúgta volna ki az életéből, mindezt jól megalapozott indokkal, de mégsem tette. Minden dühe, csalódottsága, fájdalma ellenére szerette és ez nem könnyítette meg a helyzetét.
Az egészet sokkal jobban viselte volna, ha legalább cseppnyi ellenszenvet talál, magába, amibe belekapaszkodva bátran mondhatná, hogy rendben, menjen csak. Azonban a felszínen tomboló kín ellenére sem tudta elereszteni.
Egész egyszerűen képtelen volt rá.
- Sajnálom. Nem én hoztam ezt a döntést – mondta szomorún Arelh. Sarah tudta, hogy igaza van, hogy nem tehet semmit, de ezt egész egyszerűen nem fogadta el. Nem tudta elengedni, útjára bocsátani, pedig tisztában volt vele, hogy ezzel a ragaszkodással nemcsak Arelht nyomorítja meg, de saját magát is megöli.
Hallott már olyanokról, akik belehaltak a bánatba, de álmában se gondolt rá, hogy ő is egy lesz közülük.
Arelh elmegy, ezt nem tudja megakadályozni. Ő csak egy ember, míg Arelh… nos, ő angyal.
Rengetegszer bizonygatta magának, míg éjszakánként nyitott szemmel bámulta a plafont, hogy ez nem lehetséges, ilyen csak a mesékben, tinilányok naplójában és az elcsépelt hollywoodi filmekben van, mégsem tudta az érzéseit megváltoztatni. Akármennyire is ostobaságnak vélte az esze, a szíve egyetlen dobbanása félresöpörte az összes kifogást, amikor Arelht felbukkant.
Sosem gondolta, sosem akart belegondolni, hogy ez lesz a vége.
A szerelem tényleg vakká tesz és valamiféle elvakult hitet csempész az ember lányába, aki ettől morálisan sebezhetetlennek érzi magát és meg van győződve arról, hogy az ő szerelmüknek soha nem lesz vége.
Mint mindenki más, Sarah is tévedett.
Továbbra is azt az olthatatlan vonzalmat érezte, de mégis el kellett válniuk.
- A Fennhatóság csak egy órát adott. Kérlek, ne veszekedéssel teljen el! – könyörgött Arelh. Sarah mögé lépett, átölelte a derekát és a hajába fúrta a fejét. Az aranybarna fürtök eltakarták határozott metszésű arcát, szelíden ragyogó mogyorószín szemét, cseresznyepiros, mosolyra húzódó száját, Sarah mégis látni vélte saját arcának tükörképei mellett.
Az egyre hevesebben kopogó eső elmosta Sarah szürke tekintetét, pisze orrát, apró ajkait, a sikoltó szél újra összerendezte saját, hektikás kedve szerint. Önmaga megcsúfolt, torz képmása nézett vissza és Sarah egyetlen tébolyult pillanatig tisztán hallotta, ahogy károgva nevet nyomorán.
- Nem akarok veszekedni! – suttogta halkan. Attól félt, hogyha normális hangerővel beszél, nem tudja visszatartani a zokogását.
A könnyek megtisztítanak, békét hoznak és nyugalmat.
Segítenek elfogadni.
Sarah nem akart megtisztulni. Nem akart beletörődni, hogy négy év után egész egyszerűen elveszik tőle a kedvesét és nem akarta elfogadni, hogy ennek így kellett lennie.
Harcolni akart, küzdeni, mint anyatigris a kölykeiért, veszett anyafarkas, feldühített vadkan és akár az egész világot két vállra fektette volna, ha tudja, hogyan tehetné meg. Elrohant volna a mennyekig, hogy beolvasson annak a Fennhatóságnak, akitől Arelh oly nagyon tartott, vagy ha ez nem bizonyulna elégnek, hát ördögök légióját vezette volna, hogy rombolják porig az egészet, hogy soha többé ne ítélkezhessenek.
De ez nem állt módjában.
Csak egy lány volt, halandó, aki beleszeretett egy letaszítottba.
- Nem tehetsz semmit értem. A büntetésemet leróttam, vissza kell mennem – lehelte Arelh a fülébe. Sarah megrezzent, de nem reagált. Már Arelh tükörképét is látta, de az nem törődött az elemek tombolásával. Ugyanolyan tiszta volt, mint amikor tükörbe nézett. Szemében szomorúság bujkált, de a szája mosolygott és ezért Sarah véresre akarta verni.
Hát hogy fogadhatja el ezt a döntést?
Miért nyugszik bele?
Miért nem érez haragot, dühöt vagy keserűséget?
Miért nem halandó?
- Hidd el nekem is fáj – mondta Arelh, válaszolva Sarah gondolataira. Sarah ezen már meg se lepődött, sőt, kifejezetten örült, hogy nem kellett hangosan kimondania. – De te is tudtad, hogy eljön ez a nap. Már akkor megmondtam, mikor először megcsókoltalak.
- Akkor is ostobaság! – szakadt ki Sarahból. Szembefordult Arelhel, arcán kövér könnycseppek gördültek le, de nem foglalkozott velük. – Ez az egész, hogy visszakerülsz a Mennyekbe, hogy megbocsájtanak, színtiszta ostobaság! Elsőnek letaszítanak, mert nem akartál harcolni, aztán öt éven keresztül feléd se néznek, majd mikor negyedik éve ismerjük egymást, és kezdünk igazán komolya fordulni a kapcsolatunk, küldenek egy üzenetet, hogy bocs visszajöhetsz! Hát ez túlmegy minden határon!
- Te ezt nem értheted. Az én helyem ott van fent – mondta szelíden Arelh és letörölte Sarah könnyeit.
A cseppek megnyúltak, apró erek futottak belőlük, míg a középső része megvastagodott és ezüstösen ragyogó tollakká váltak. Arelh hátranyúlt a lapockájához és beletűzte a tollakat, mire azok eltűntek.
- Szerelmes könnyeid fognak a magasba emelni. Az én szárnyaim lesznek a legszebbek – mosolygott vigasztalóan, de ellenkező hatást ért el vele.
- Ha láthatnám és érinthetném a szárnyaid saját kezemmel tépdesném ki minden egyes tollát – sziszegte Sarah. Keze ökölbe szorult, szeme szikrákat szórt és egyre dühösebb lett Arelhre. Tudta, hogy csak meg akarja békíteni és tompítani szeretné az elválás fájdalmát, de még mindig nem fogta fel, hogy Sarah nem angyal, vagy az a fajta lány, aki ilyen könnyen beletörődik az elválásba.
- Ne gyűlölj azért, aki vagyok – kérte Arelh.
- Nem téged gyűlöllek. Azt gyűlölöm, aki el akar venni tőlem.
- Isten minden döntésének megvan az oka.
- Isten még nem volt szerelmes.
Elhallgattak.
Az eső monoton ritmusa, a szél karmai közt gyötrődő fák roppanása, a mindent beborító fáradt szürkeség tökéletes színteret biztosított két szerető szív drámájának. Az üvegszekrényben porosodó porcelánfigurák bánatosan bámultak kifelé börtönükből, a könyvek színes kavalkádja kifakult, a heverő és az előtte terpeszkedő dohányzóasztal ravatalozóvá változott még a tévé lustán bámulta őket, dölyfös képernyőjével: Én megmutattam előre.
- Nem tudok harcolni ellene – mondta bocsánatkérőn Arelh. Halkan beszélt, már-már suttogva, szemét lesütötte, karja az oldala mellett lógatta és Sarah hirtelen látni vélte a végtagjaira szíjazott zsinórokat.
Kis híján elnevette magát a helyzet abszurditásán.
Úgy kiabál itt, mint egy kisgyerek a bábszínházban, aki arra bíztatja a marionett bábut, hogy szaggassa le a zsinórjait és táncoljon úgy, ahogy ő szeretne.
A marionett is ugyanezt válaszolhatta az oktalan gyermeknek, hogy ő nem olyannak született.
Nem kisgyerek, mégis beleesett ebbe a hibába.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy el is tudja fogadni.
Isten minden bizonnyal jó ötletnek tartotta, hogy létezzenek olyan lények, akik mindenben engedelmeskednek neki. Csak épp azt nem vette figyelembe, hogyha egy ilyen lény szemléli azokat, akik szabad akaratot kaptak, előbb-utóbb ők is arra fognak vágyni, amit ők nem kaptak meg.
A megfigyelés ténye nemcsak a megfigyelés tárgyát változtatja meg, de a megfigyelőt is.
A marionett bábu is magától szeretne táncolni.
Az angyalok is emberek akarnak lenni.
De csak szánandó másolatok, akik kénytelenek engedelmeskedni.
Sarah azonban mindezek ellenére képtelen volt beletörődni.
Arra tanították, hogyha valami igazán fontosat talál az életben, azért megéri harcolni.
Ő pedig most a szerelméért küzd.
- De én igen – jelentette ki határozottan Sarah. – Igaz csak egy ember vagyok, de ha megmondod kinek kell betörnöm az arcát azért, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk, akkor boldogan betöröm.
- Értékelem az igyekezetedet, de attól tartok, hogy nem tehetsz semmit. Vannak dolgok az életben, amiket nem lehet megváltoztatni – mosolygott szomorún Arelh. Két tenyerébe vette Sarah arcát és lágy csókot lehelt az ajkára.
- Mindig vigyázni fogok rád! – ígérte. Halvány derengés vette körül, az azúrkék ing és márványszín nadrág, fehér tógává alakult, hatalmas, ezüstös fényben derengő szárnyak nőttek a hátán, körbefonták Saraht, aki döbbenten bámulta kedvese alakját. Sokkal magasabbnak tűnt nála, mégis elfért a szobában, bár körülötte csak valami ismeretlen, de mégis ismerős fény derengett, amiről Sarah gyanította, hogy az lehet az a Fény, ami felé nem szabad mennie az ájult embernek. Szép volt, nyugodt, meleg, megbocsátó, színtiszta szeretet sugárzott, Sarah mégis gyűlölte.
Elveszi tőle Arelht.
- Mindjárt indulok. Boldog vagyok, hogy ismerhettelek Sarah Perkins – mondta, vagy még inkább dalolta Arelh. Az igazi hangján, Sarah fejében visszhangzottak a szavai, de nem is annyira szavak voltak, mint inkább együtt eltöltött négy év minden egyes boldog, szép, gyönyörű pillanat egyetlen üzenetbe sűrítve.
- Maradj itt velem. Kérlek Arelh! – suttogta könnyeivel küszködve Sarah. A szívén lévő repedések szakadékokká híztak, a sötétből az őrület nyújtogatta karmait, nem egyszerűen vihar tombolt benne, hanem maga a végítélet. A bánat felhőiből zuhogó könnyek elmosták azt a pár hidat, ami egyben tartotta szívének arabjait, a keserűség villámai apró darabokká zúzták őket, hogy a düh forgószele széthintse, az egész testében és lelkében, őrjítő fájdalmat okozva ezzel.
Sarah sikoltott.
Egy hang se jött ki a torkán.
Szemei tükrözték szilánkokra hasadt szívét.
- Sajnálom szerelmem. Mennem kell. Légy nagyon boldog – zengte Arelh egyre halványodva.
Sarahnak ekkor beugrott valami. Végsőkig megtépázott tudata kidobta az egyetlen olyan megoldást, ami még működhet is.
- Nélküled soha – jelentette ki. A konyhába szaladt, kihúzta az evőeszközökkel teli fiókot és elővett egy kenyérszeletelő kést.
Arelh elborzadt, szólni akart, de nem tudta megakadályozni.
Sarah magasra emelte a kést, majd a szívébe döfte.
Vér csepegett a járólapra, vörös rózsák nyíltak a hófehér mezőn. Szája szélén vérpatak eredt, összecsuklott, de a szemei végig Arelht figyelték.
Arelh betakarta szárnyaival és magához emelte.

- Nem kellett volna ezt tenned. Nem lehetsz velem, még így sem. Nem tudom mi lesz veled. Sajnálom, annyira, annyira, annyira sajnálom!
Sarah tekintetében még mindig végtelen bizalom és szerelem tükröződött. Hitt Arelhben, még akkor is, miután a lelke fénylő aranygömbként átsuhant a szobán, áttörte a vastag, szürke esőfelhők falát és eltűnt az égben.
Ez a hit és szerelem körbelengte Arelht, majd a feje körül glóriává alakult.
Készen állt, már beléphetett.
Arelh feljajdult, jajszavára felvonyították a kutyák, megrezzentek az emberek, sírva fakadtak a csecsemők.
Megbocsájtásának ára szerelme lelke volt.
Megfordult és belépett a fénybe.
Egyedül.

Engel kritikája – 36pont

Első benyomás (max 5 pont): Ez olyan szomorú… mármint az egész novella, annyira szépen ki van dolgozva, a vége pedig annyira klassz! Mármint az egész történet nagyon jól van felépítve, szépek a képek, amiket használsz és alapvetően is szépen fogalmazol, de nekem valahogy hiányzik belőle a csillogás, valami csillogás. Mármint nem arra gondolok, hogy az angyalod bőre csillogjon (Isten ments!), hanem a történet túlzottan is elnyújtott. Az elején nem is értettem mi a helyzet, a képek pedig túl komorak, noha a hangulathoz illenek. Tehát hiányzik belőle valami, valami csillogás, mozgalmasság, amitől friss és pezsgő lesz. (Vagy hülyeség ilyen kérni egy melankolikus novellába?) pont 4

Tartalom (max 10 pont): Tetszett. Egyszerű, nem szorul magyarázatra semmi sem. A cím is perfekt, tökéletesen tükrözi azt, amiről szól a történet. Az angyal nem érti a halandó szerelmet, könnyedén feladja azt a pár évet azért, hogy visszatérhessen és még nem is szenved. A leányzó pedig nem tud szerelme nélkül, önző és akaratos, mint a legtöbb harcos szerelmes. Értékelem benne ezt a vonulatot, olyan mintha egyféle válasz lenne egy novellámra, amiben szintén feláldozza magát a nő abban reménykedve, hogy a másik világon szerelmével ismét találkozhat.           
Szeretem ezt a Rómeó és Júlia állapotokat, noha itt csak egy Júliánk van, de ettől függetlenül, az angyalokkal és szerelemmel együtt azt mondom, hogy 10 pont.

Helyesírás (max 10 pont): Nem igen találtam semmiféle hibát benne. A tördelés remek, a megfogalmazás gördülékeny. A képek, hasonlatok bámulatosak. Nagyon jó! 10 pont

A zene feldolgozása (max 10 pont): Ha jól értelmezem, akkor leginkább a hangulat az, ami meghatározza a novellát. És ez tetszik is meg nem is, tetszik, mert nem erőlteted rá a zeneszámot a novellára, de nem tetszik mert máshol (meglátásaim szerint) nem jelenik meg a zeneszám a novellában, ami viszont egy kicsit hiányosnak tűnik. Mindent összevetve jó ez, jó ez, de ennél jobban is sikerülhetett volna a zene-novella összehangolása. 8 pont

Karakterek (max 5 pont):    
Sarah igazi drámai hercegnő, a gondolatai szomorúak, az érzései elsöprőek és tipikus szerelmes lány, aki mindent eldobna, hogy a szerelme az övé legyen. Igazi romantikus, önző ember. Amilyennek az igazi szerelmeseket elképzelem.    
Arelh nem tudom milyen angyal, de egyáltalán szerette Sarah-t? Ugyanolyan, mint az emberek, önző, mert inkább az üdvösséget választja, mint a földi életet. Utálom érte és nem kedvelem, épp ezért a végkifejlet nem tetszik. Hogy tudja elfogadni, hogy csak így elveszik tőle a boldogságot?          
Egyébként nekem ő így elég kidolgozatlan karakter, nem tudunk meg róla sokat, inkább csak kérdések maradnak vele kapcsolatban, ami rejtélyessé teszi és ez bosszantó, de a homályos karakterek is klasszak. pont 4 (Hiányzik Arelh-ből valami.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés