Zlata

,,A magasság alapja a mélység.” Ezek voltak édesapám utolsó szavai. Nem tudom melyik külföldi szerző könyvében olvasta, sosem mondta. Mégis, nekem ez adott erőt.

- Zlata, figyelsz te rám egyáltalán?

- Persze édesanyám. –Igazából nem figyeltem. Semmit sem hallottam abból, amit mondott. Nem is érdekel. A kocsi úgy zötykölődik, mintha ezer óriás rázná.

- Mikor érkezünk már meg? –nyugtalan voltam. Nem akartam találkozni Krad-dal. Önfejű, gőgös és kiállhatatlan férfi. Remélem, nem feleségül akar kérni. Végülis ő egy herceg. A hercegek legrosszabbika.

- Ne nyugtalankodj! Micsoda pompás ünnepség lesz. Már látom a szemeim előtt.

Tehát megkéri a kezem. 18 éves vagyok, a világról semmit sem tudok, és hozzákényszerítenek egy nálam sokkal ostobább személyhez. Csoda kellene ahhoz, hogy ezt elkerülhessem.

A kocsi megérkezett a kastély udvarára. Krad mily gőgösen áll ott a lépcső tetején. Ezt nem hiszem el, rám se hederít. Pedig már rég kiszálltunk. Le se jön elém a lépcsőn, fent megvár. Nem nyújtom ki neki a kezem. A világ összes kincséért sem. Anyám oldalba bökött. Fájt.

Felkísértek a szobámba. Most az ágyamon ülök, és azon gondolkozom, miért velem történik ez? A nővérem olyan jóképű, tisztességes férjet kapott. Talán ha teszek egy sétát a kertben, felébredek ebből a rémálomból.

A kert hatalmas, a sövény úgyszintén. Valaki elkapta a karom.

- Ahh…- sikítottam, de hála égnek csak a bárgyú Krad volt az.

- Zlata, mit csinálsz te itt? – kérdezte megvetően

- Nem hiszem, hogy túl sok közöd volna hozzá, Krad.

Kitéptem a karomat a szorításából és elszaladtam. Hála égnek nem követett. Ezt még megkeserüli, nemet mondok neki, az biztos. Nem érdekel, ha egyedül is halok meg.

Ez furcsa. Még sosem láttam ekkora lepkét, főleg nem olyat, aminek lila szárnya van. Rászállt a kínai mintás vázára. Talán el tudom kapni. Megvagy! Jaj, ne.

- Mi volt ez a csörömpölés? – A kertész volt az.

- Úgy sajnálom. Véletlenül tört el. Az ostoba gravitáció.

- Nem hiszem, hogy a gravitáció a hibás. Nem gondolja kisasszony, hogy nem jó helyen próbál lepkéket fogdosni?

Éreztem, hogy arcomba szökik a vér. Ő csak egy kertész, nem szabadna kioktatnia engem. Még sem mertem ellene szólni. Volt benne valami varázslatos, de nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi is.

- Oh, hát itt vagy! –Édesanyám karon fogott, és elvonszolt a kertésztől, ügyet sem vetve a cserépdarabokra. A fülembe súgta, hogy Krad beszélni akar velem. Ettől féltem. Anyám otthagyott a kerti padon, és a pojáca hamarosan meg is jelent.

- Zlata. Már régóta meg akartam kérdezni, de most, hogy eljött ez a csodálatos nap…

Nem igazán figyeltem a monológjára. Vártam a csodát.

- Leszel a feleségem?

Kizökkentett a kérdés. Nem hittem, hogy tényleg megkérdezi. Csak álltam ott, ő meg térdelt, mint valami félkegyelmű. A csoda nem akart jönni. A gravitáció, az persze megjött, de akár csodának is mondhatnánk. Krad fejére zuhant egy hatalmas fehér, undorító madárpotyadék. Sajnáltam, hogy az előbb még ócsároltam a gravitációt. Még a válaszom előtt felpattant, megesketett, hogy maradjak ott, és megígérte, hamarosan visszajön. Milyen vicces látvány volt.

- Köszönöm gravitáció, most aztán kitettél magadért.

- Álmodom? A kisasszony köszönetet mond a gravitációnak?

A kertész volt az. Megpördültem, és szemtől szemben álltam vele. Kertész létére igencsak tiszta volt, és nemes tekintetű. A szemeivel mintha átlátott volna minden szavamon.

- Semmi sem álmokból ered, mégis vannak álmok. – válaszoltam neki. Kissé meglepettnek tűnt, de most először elmosolyodott, szinte kacagott.

- Mi olyan mulatságos? – kérdeztem kissé bizonytalanul

- Még mindig hiszel a csodákban?

Megdöbbentett. Csak néztem és néztem rá. Honnan tudja? Ki lehet ő?

- A nevem Nate, kisasszony. Megkérdezhetem az önét?

Már megint. Tán olvas a gondolataimban? Ha igen akkor hagyja abba… Nem történt semmi, talán mégsem gondolatolvasó.

- Zlata… - Mondtam. Meghajolt és kezet csókolt. Hallottam, hogy Krad közeledik. Nem akartam beszélni vele, kézen fogtam Nate-et és elrohantam a magas sövényes kertbe, magam után vonszolva őt, habár nem igazán ellenkezett. Megálltunk a kert közepén, és éreztem, hogy valami az arcomra csöppen. Talán egy esőcsepp.

- Vihar közeledik. – Törte meg a csendet Nate. Ziláltnak tűnt, akár csak én, de még így is, olyan varázslatos volt. Nem vártam tovább, megkérdeztem:

- Nem haragszol a váza miatt? – Kerek szemekkel meredt rám, szinte elszégyelltem magam.

- Ugyan dehogy. Csúnya egy darab volt, és különben sem az enyém.

Megkönnyebbülés futott végig a testemen. Amilyen gyorsan végigfutott el is tűnt, amikor Nate kijelentette, hogy mennie kell, és én is jobban tenném, ha mennék a vihar miatt. Elindultunk hát, de ellenkező irányokba. Éreztem, hogy nem volna illendő megfordulnom, de megtettem. Nate már sehol sem volt. A vihar gyorsabban ideért, mint gondoltam. Az eső nem esett, de a szél olyan erős volt, hogy kifújta a szalagot a hajamból, és a gravitáció sem a hajamra, sem a szalagra nem hatott. Dörgött, és villámlott, de a kastély még messze volt, és a sövénytől csak az utat láttam. A sövény gyenge levelei leszakadtak, és az ágai is ropogtak, ahogyan a szél rázta. Azt hittem, végre kiérek a labirintusból, de tévedtem. Rájöttem, hogy eltévedtem. Jobban tettem volna, ha a magasban maradok Krad- dal. Úgy tűnik valami mégis erősebben húzott ide le, a kertbe.

Végre láttam, hogy hol a sövény vége, de sajnos annyira eltévedtem, hogy a kert másik végében kötöttem ki, az erdő szélén. Úgy döntöttem kívülről megkerülöm a kertet, mert ha visszamegyek, a sövények közé soha sem találok ki onnan. A kert és az erdő között egy hatalmas árok húzódott, hogy a vadak ne tehessenek kárt a növényekben. A külső sövény mellett, csak egy kis rés volt, ahol elfértem, és végig tudtam menni. Szinte már hangosan kértem a gravitációt, hogy legyen kegyes hozzám is, mint a szalagomhoz. Hiába kérleltem, egy hirtelen szélroham ledöntött a lábamról és zuhantam a szakadék felé. Még időben meg tudtam kapaszkodni, de nem sokkal volt jobb a helyzetem, mintha lezuhantam volna. Lógtam, a kezem iszonyúan sajgott, kiáltásomat elnyelte a szél, és az eső is csepegett, egyre sárosabbá téve egyetlen biztos kapaszkodási pontomat.

Már épp feladtam volna, amikor a semmiből megjelent Nate. Megfogta a kezem és felhúzott, majd a szűk sáros úton, kivitt a hátán a kert rossz kijáratához. Különös volt, mert amikor vitt, nem éreztem félelmet, pedig biztosan veszélyesebb volt, mintha csak egyedül mentünk volna végig a sövény és a szakadék közötti kis ösvényen. Pengeélen táncoltunk, az biztos.

Nem tett le, tovább vitt, és a labirintusban voltam újra. Azt gondoltam, soha sem jutunk ki innen, de velem ellentétben Nate ismerte a kertet, hiszen minden nap itt dolgozott. Volt egy üvegház a kert egy szélén, oda vitt be. Letett a földre, mert szék nem volt, de előtte leterítette nekem a kabátját, hogy ne fázzak meg. Tényleg a magasban kellett volna maradnom. A biztonságot jelentő magasban. Habár, ha jobban belegondolok, mégis csak jobb, lent a mélyben, mint fent azzal az undorító félkegyelművel. Apámnak is igaza volt. A magasság alapja tényleg a mélység, bár ezt eddig is tudtam, ebben az értelemben sosem gondoltam még így, erre a kis mondatra. Valamint senki sem mondta, hogy a mélység lehet jó is. Elvégre fázom, kicsit megáztam, a hajam és a ruhám sáros, de itt van velem valaki, aki mellett nem félek, és nem vagyok egyedül.

- Igen elgondolkoztál.

 Felkaptam a fejem és Nate-re néztem. Szemeiben aggodalom ült, ugyanakkor talán egy kis megnyugvás is. Megpróbálkoztam egy halvány mosollyal, de az aggodalom fénye nem tűnt el a szeméből.

- Semmi baj. Jól vagyok, és köszönöm. – Nate szemmel láthatóan nem volt elégedett a válaszommal. Elfordult és lesütötte tekintetét.

- Semmisem büszkeségből jön, mégis van büszkeség.

Tudtam mire gondol. Én sem vagyok jobb, mint az a gőgös Krad. Ugyanolyan szörnyű alak vagyok,. Sőt, nem vagyok őszinte sem. Belül rettegek. Éreztem, hogy a sírás kerülget, de egy arisztokrata hölgy nem sírhatja el bánatát egy kertésznek. Megpróbáltam erős lenni, de belém hasított egy kérdés. Vajon mikor sírtam utoljára? Már nem is emlékszem rá. Vajon mikor mondtam el bárkinek valaha is, hogy mit gondolok, érzek. Nem emlékszem ilyen dolgokra. A tudat elkeserítőbb volt, mint az a gondolat, amit az eltűnésem utáni következményekről vázoltam fel. Elsírtam magam, és csak ömlött belőlem a szó.

- Sajnálom, hogy eltévedtem, hogy majdnem lezuhantam, hogy összetörtem a vázát, hogy meg akartam fogni a pillangót, hogy édesapám meghalt, hogy édesanyámnak nem vagyok elég jó, hogy Krad-ról olyan sok rosszat mondtam, hiába is igaz mind.

Kicsit szipogtam, és éreztem, hogy Nate hatalmas szemekkel fordul felém, de csak folytattam. Talán minden addigi bánatomat, ami a szívemet nyomta kimondtam.

-... hogy a kutyám elpusztult, hogy nincsenek csodák, hogy a gravitációt szidtam, amikor nélküle lehet, hogy már igent mondtam volna Krad- nak…

Eszembe jutott a vicces jelenet, és elmosolyodtam, miközben a könnyeimet törölgettem. Olyan vicces volt.

Ekkor éreztem, hogy melegség tölti el testemet, lelkemet, és karok fonják át derekamat, és egy barna, rövid hajtömeg hullik az arcomra, és vállamra. Nate megölelt.

- Csodák igenis léteznek. Mi ez, ha nem csoda. Mi a lila pillangó, ha nem csoda.

A megdöbbenéstől, nem tudtam válaszolni, csak viszonozni az ölelést. Boldog voltam.

Amikor elengedett, az első dolog, amit halottam a csend volt. Most a szemeiben olyasmi csillogást láttam, amit eddig senkiében. Éreztem, hogy bennem is valami egyre erősebben csillog. A vihar elvonult, és Nate-tel visszamentünk a kert bejáratához. Krad és édesanyám ott voltak a kispadon. Amikor megláttak, anyám felpattant, odaszaladt és megölelt, Krad felállt és csak annyit kérdezett:

- Nos, örülök, hogy nem esett bajod. Visszatérhetnénk a beszélgetésünkre?

Elfogott a rosszullét. Nem akartam, hogy elvegyen. Édesanyám kuncogva elment, és intett Nate-nek is. Kértem egy percet Krad- tól, és Nate-hez fordultam, de ő szólalt meg először.

- Siess, ne várakoztasd meg a jövendőbelid.

A hangjában, keserűséget éreztem. Mindig tudtam mire gondol, mint ahogyan az elejétől kezdve, ő is mindig tudta, hogy én mire gondolok.

- Nem akarok hozzá menni. –válaszoltam, neki, és igyekeztem megkeresni a tekintetét, ugyanis nem nézett rám.

- Nem? – Végre felém fordult, és felcsillant a szeme. Ekkor már mindent tudtam. A pillangót, a vázát, a gravitációt, és…

-A csodát.

Látszólag most az egyszer nem tudta mire gondolok, és ez így volt jól. Odaléptem Krad- hoz.

- Sajnálom Krad, tudom, mit szeretnél kérdezni, és a válaszom nem. Édesanyám te is előjöhetsz, tudom, hogy hallgatózol.

Édesanyám pironkodva, de felszegett fejjel lépett elő. Éppen kezdte volna kimagyarázni magát, de megelőztem.

- Semmisem büszkeségből ered, mégis van büszkeség. – Éreztem, hogy Nate, megmozdul mögöttem, és mellém áll. Felé fordultam, majd vissza a megszeppent anyámhoz és Krad- hoz.

- Ez a saját életem, és én, döntöm el, mennyi csodát teszek bele. Találtam egy csodát, hadd legyen az enyém.

Krad sértődötten, és duzzogva elvonult. Édesanyám elérzékenyült, és csak állt, könnyeivel küszködve,

- Mintha csak magamat látnám. Sosem akartam, hogy hozzákényszerítsenek bárkihez is. Csak ígéretes jövőt akartam neked. Szerencsémre én szerettem azt, akihez adtak. Nem állok az utatokba.

Megölelt, csókot nyomott az arcomra, és elment. Ott álltam Nate-tel szemben, fogtuk egymás kezét.

- Egy lila lepke. –Most én sem értettem mire gondol. Aztán a vállamhoz nyúlt, ahonnan egy lila lepkét vett le, és elengedte. Utána felém fordult, és megcsókolt.

Akkor és ott, tudtam, hogy léteznek csodák, csak hagyni kell, hogy megtörténjenek velünk. Megvívtam a saját harcomat a gravitációval, és a föld fölött lebegek.

Lala

e-mail: farkasinszki@indamail.hu

Web: www.magic-wand.qwqw.hu

Források, és a dal felhasználása a műben

A dal: Zlata Ognevich: Gravity

A dalszöveg magyar változatát számtalanszor felhasználtam. A gravitációt, mint motívumot használtam. A fent itt a felsőbb rétegekre, arisztokráciára vonatkozik, a lent, pedig az alsóbb rétegekre, de más metaforában, hasonlatban is megjelenik. Tehát alapvetően a dalszöveg, és a dal üzenete a felhasználás. A dal üzenete pedig az, hogy ,,Bátran dobjuk le a kezeinkről a bilincset, higgyünk a csodákban, és hagyjuk megtörténni őket.” (Ezt egy interjúban olvastam)

Engel kritikája – 28pont

Első benyomás (max 5 pont): Logikátlan, ugrálsz az igeidőkben, rossz a tördelés és néhol követhetetlen az egész sztori, ami alapvetően jó is lehetne, ha az fent említett hibák nem léteznének és jobban kifejtetted volna a dolgokat. Megjegyzem ez csak az első benyomás, s a hibák mind orvosolhatóak, mert a párbeszédek egy része nagyon szépen meg van fogalmazva.
Egyébiránt még itt megemlíteném (mert egyből szemet szúrt), hogy ebben a korban - ahol a te novellád játszódik – az emberek magázták egymást, még a lány is az anyját, csak a nagyon-nagyon jó barátok voltak, akik megengedhették maguknak a tegezést, mert másként tiszteletlenségnek számított.
Szőrös szívű leszek, 1 pontot kapsz.

Tartalom (max 10 pont): Jó, a novella tartalma egy igen nehéz alapötlet, mert mint ahogy te is írtad a legvégén: „A dal üzenete pedig az, hogy ,,Bátran dobjuk le a kezeinkről a bilincset, higgyünk a csodákban, és hagyjuk megtörténni őket.”” – Ezt kellett volna ügyesen megvalósítani, ami ha csak a történéseket nézzük, akkor sikerült is, hiszen Zlata hitt a csodákban, engedte, hogy szerelmes legyen egy nála alacsonyabb rangú emberbe és ki is állt ezért. Nagyon jó ötletnek találom a lent és fent szavak használatát, mint a társadalmi rétegek megjelölője, mert ez így szépen beleépült egyúttal a dalba is és szinte egy új világba vitte el az olvasót. Ezek ellenére nem érzem egésznek a történetet, sok helyen egy kicsit sántít, nem értem a hirtelen váltásokat, nem fejtesz ki dolgokat, amik ki kellene, mint például, hogy miért bugyuta ez a Krad herceg vagy édesapjának miért volt fontos az a mondat, amivel kezdted a novellát. Ez mind-mind apró részlet, de sokkal közelebb hozzák az olvasót a történethez, jobban lehet élvezni. Mindezek ellenére és mellett jól kitaláltad, de azért még javíthattál volna rajta. 8 pont

Helyesírás (max 10 pont): Konkrét helyesírási hibákkal azt hiszem nem találkoztam, de valami nagyon, nagyon szúrta a szememet egész végig. Mint már említettem ugrálsz az igeidőkben, mint például itt:
„Igazából nem figyeltem. Semmit sem hallottam abból, amit mondott. Nem is érdekel. A kocsi úgy zötykölődik, mintha ezer óriás rázná.” – Ha megfigyeled a kiemelt igéket, akkor te is rájöhetsz, hogy a figyeltem, hallottam, mondott szavak még múlt időben vannak, de az érdekel és a zötykölődik szó viszont már jelen időben található. Ez nem csak itt fordul elő, hanem máshol is találkoztam ehhez hasonló hibával, ami véleményem szerint súlyos baki (én is néha beleesek az ilyen hibába, de talán nem ennyiszer).
Még azt is megemlíteném, hogy a számokat általában betűvel írjuk ki, kivétel ha évszámról avagy évszázadról van szó, egyébként kort, házszámot, időt és minden más számjeggyel is írható számot betűvel írunk ki, mert az úgy esztétikus és azt hiszem ez szabály is (ha nem, akkor így jártam, de akkor is a legtöbb szépirodalmi műben, írásban nem igen találkozni olyan mondatokkal, hogy „18 éves vagyok,...”
Az igeidők bakijai miatt 7 pontot adok.

A zene feldolgozása (max 10 pont): Szerintem ez a rész lett a legjobb, a dal egész végig benne volt a szövegben, úgy éreztem, hogy próbálod a lágyságát is imitálni a mondatokkal, szavakkal s ez így-úgy ment is. De ami itt számomra lényeges volt az, hogy miként szőtted bele a zeneszöveget, ami kétségtelenül sikerült, eddig azt hiszem, hogy te fogadtad meg a legjobban a zeneszám lényegét, ami dicséretes. 10 pont

Karakterek (max 5 pont): Hááát erre nem tudok mit mondani, mert nekem valahogy annyira jellegtelennek tűnt az egész gárda, hogy egy kicsit unalmasnak is találtam. Nem éreztem Zlatában azt a fajta ellenállást és elvarázsoltságot, ami az elején még úgy ahogy megvolt és a dalszövegből következett. Nate pedig nem is tűnt igazán szerelmesnek, ha gonosz lennék akkor csak annyit mondanék rá, hogy szereti szívatni a kisasszonyokat, túl türelmes és ennél fogva kicsit öregesnek tűnik, nem is beszélve arról, hogy azért azt sem éreztem, hogy elvarázsolta volt Zlata személyisége… Krad-ról és az anyáról ne is beszéljünk, mert míg Krad enyhén volt csak bunkó és hülye, ahogy én értettem, addig maga az anya meg olyan gyorsan átesett a pártforduláson… Azért ha egy erős, kiforrt jellemű nőt szembesít a lánya egy olyan ténnyel, hogy nem megy hozzá ahhoz, akihez adni akarják, akkor biztos nagy hisztit csap le mindenki szeme láttára. (Az anyák egyébként sem szeretik, ha a gyerekük ellent mond nekik. Tapasztalat.) Bocsánat, de erre csak 2 pontot tudok adni, mert azért voltak jó jellemvonások is, de összességében még nagyon sok csiszolnivaló van rajtuk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés